1.

Ártani, csak ártani, mást a bajba mártani!

Mordizom király intelmei, forrás: Marton Lili: Mákszemország

Kingáék az első hittanórán az ördögöt tanulták.

Vidáman jött haza, lapozgattam magam is kedvvel az elsős füzetkét, mint afféle anya, aki nem járhatott hittanra, így azután nem is tudhatta, mit veszített. Elszántan írattam be s beszéltem rá gyermekeimet a hittanra, magam ugyan hasztalan próbálkoztam a hit spirituális áldásainak megközelítésével - nem, még érintőlegesen sem sikerült találkoznom azzal, amiről egy ideig úgy sejtettem, hogy tanulságos kalandul szolgálhat olyan ajándék begyűjtéséhez, amely hasonlóhoz nem adtak módot. Nem engedte a nagyi, neki lett volna veszélyes, ha én elszólom magam, ezt a magyarázatot utólag csikartam ki belőle, amikor akkora voltam, mint Kinga az elefántrajzolós időkben, a hittan szót sem ismertem. Kicsit haragudtam is, így utólag, a nagyira, akit beszippantottak a kommunisták, holott a szocdem szárnyhoz tartozott eredetileg, no de, mint értesültem később, a párt nem liba, hogy két szárnya legyen, ettől még lehetett volna hithű komcsi a nagyi, de nem volt, amolyan megélhetési komcsi volt, ha lehet a párt minden, vallásos révületet nem érző tagját annak tekinteni. Lehet. Nos, ennek a megélhetési komcsiságnak sem láttam hasznát a hitmegközelítési kísérleteimben - pedig végső soron alkalmas lehetett volna az is rá, miért ne, érzelmi kérdés -, viszont sok más, később megfogalmazódott szempont előtt dühösen gondoltam a komcsikra, elsősorban persze a párttagkönyvvel rendelkező nagyira, amiért nem járhattam hittanra.

Hogy hittanra miért nem járhattam, az, láttuk, persze nem volt úgy kimondva, ahogyan én megfogalmaztam: Kingának márpedig járnia kell. Valamit sejtettem azért, hogy van valami tiltott dolog, amelyből csak nagyon kevesem kaphattak, volt például a mindig álmos tekintetű Juli az osztályban, akiről rebesgették, hogy hajnalonként hittanra jár, de nem emiatt alszik el folyton románórán, hanem azért, mert éjjelente veri az anyját az apukája, aki azonban békésen tűri mindezt, hogy álmatag kislánya el ne szalaszthasson egyetlen hittanórát sem, s végül is ez a lényeg. Az éberség tehát, nos, a nagyi is erre célzott végül is, amikor sokadik kérdésre hajlandó volt ugyan elismerni, hogy valami veszedelmes és titokzatos hittan márpedig létezik, de szót sem ejtett az elefántokról.

Betűk még nemigen voltak Kinga hittanfüzetében, jóllehet Kinga akkorra már írni és olvasni is tudott, és elég okos volt ahhoz is, hogy megmutassa, el is magyarázza otthon, mivel traktálja Mariska néni az első cét. Így derült ki csakhamar, hogy amit én első látásra s persze első meghökkenésre ördögnek véltem, ráadásul rögtön a hittanfüzet első oldalán, az egyáltalán nem az ördög, ennél is rémisztőbb: egy elefánt ólálkodott még nagyobb zavaromra a máris szamárfüles irka a későbbiekben is jórészt egyedül betöltött oldalán. Hát az elefánt mint isten teremtménye, magyarázta a doktrínát Kinga, akit azért írattam be Mária nénihez, hogy megtanulja, amit nekem nem sikerült, hogy járatos legyen abban, amiben, mint később kiderült, titokban sokan mások is jártasságot szereztek, nem csak az álmos tekintetű Juli. Úgy látszott, valami különös és irigylendő, másutt meg nem szerezhető tudás birtokosai azok, akiknek a nagyiját nem szippantotta be a párt, és bár nem mondták el soha senkinek, soha, mert az nagyon veszélyes lett volna, és senkinek, mert amit egyvalaki tud, azt mindenki tudja, de eljártak hajnalonként hittanra. Soha nem tudtam pontosan, kik voltak ők, ki küldte őket oda, mit tanultak, és sohasem fogadtam el az arra vonatkozó érveket, hogy én miért nem járhattam oda. Kinga ellenben járhatott