 |
|
||||
VÁNDOR - 2002/40-41 Józsa Márta»
A hetvenes évek elején édesapám a kolozsvári rádió szerkesztôje volt. Minthogy világéletében városban lakott, bölcsészkart végzett, és botfülű volt, kézenfekvô, hogy a mezôgazdasági rovatot, valamint a zenei kívánságműsorokat szerkesztette. Mert ô volt a szerkesztôségben a pártonkívüli. Olvasói levél érkezett egy napon a zenei szerkesztôségbe: a feladó mindenekelôtt tisztázni óhajtotta, hogy ô az én édesapámnak (így hát nekem is) rokona, valamint hogy jó ideje nála található a család címere (kék mezôben levágott török fej, kard, miegymás, no meg a hozzá tartozó hétszilvafás székely nemesi rang, mintha lehetett volna is vágni mást, mint török fejet), melyet azonban készséggel átadna nekünk. Persze a rangrejtett állapotból való kitörésünknek ára is volt. Lett volna. Kutyabôrünk árát pénzben nem, apró szívességben ellenben ki tudta fejezni a kedves kuzin. Eszerint édesapámnak - mint zenei szaktekintélynek - azt kellett volna befolyását latba vetve elérnie, hogy a kolozsvári Operaház mutassa be a rokon egy dalművét, melynek librettóját szalvétapapírra írva mellékelte. A levél érkeztekor én még nem tudtam olvasni, a mű késôbb eltűnt. Nem tudom, mirôl szólt. Azt tudom, hogy a feladó Gyergyószentmiklóson lakott. Az hol van? - kérdeztem én. A székely körvasút mentén - mondta édesapám. Székely körvasút, ez gyönyörű, gondoltam én, miközben egyéb ismeret híján a kolozsvári játékbolt kirakatában körbezakatoló vonatmodell járt azt eszemben. Ma is úgy vagyok ezzel, hogy a vonatoknál csak a valóságot tisztelem jobban. A filmet például már kevésbé. Azt ugyanis csak akkor értem meg, ha az elsô kockától az utolsóig végignézem, nem állok fel a stáblista alatt, és nem megyek ki pisilni a megértéshez döntô fontosságú ideológiai alapvetés alatt. Nos, egy utazás a vonaton alkalmas arra, hogy egy dokumentumfilm elônyeit nyújtsa a kellôen érzékeny utazó számára: például tömöríti a valós idôt, olyan képeket láttat, amelyet a nem utazó nem láthat (például normál, tehát nem vonatidôben sohasem suhan el a szemünk elôtt egy kilométernyi táj egyetlen perc alatt), és nem utolsósorban bármikor újrakezdhetô, megállítható és újra értelmezhetô. Vonatot választani persze tudni kell: nem véletlen, hogy vannak klasszikusok. A két nagy: az Orient expressz és transzszibériai vasút mellett nem érdektelen barangolni egyet a székely körvasúton. Bármikor lehet közben pisilni, és persze nincs stáblista sem. Az élmény nem megismételhetô, viszont ismételhetô. A vonatozás a megfigyelés dekonstrukciója. A székely körvasútnak persze köze nincs a körhöz: a Keleti-Kárpátok belsô, enyhe félkörívét követi Brassótól Dédáig. Utána pedig teljes mértékben szakít a körszerűséggel, csak fut, mint vonat, hegyek alatt. Hosszát nem tudni: a kör Brassóban kezdôdik, és nem tudni, meddig számít körvasútnak. Mindenesetre nélküle a Székelyföldön át Sepsiszentgyörgy, Tusnádfürdô, Csíkszereda, Madéfalva, Gyergyószentmiklós, Déda, Szeretfalva, Szamosbethlen, Dézs, Kolozsvár, Bánffyhunyad, Nagyvárad érintésével nem lehetne csak úgy urasan, átszállás nélkül eljutni Budapestig. Brassót a legkeletibb nyugati városnak szokás tekinteni, bár vélhetôen ez nem jelent többet, mint valamely települést észak Velencéjének vagy Pece-parti Párizsnak, vagy akárhol levô Velencének, Párizsnak, netán Rómának vagy Jeruzsálemnek nevezni. A brassói Fekete-templom a legkeletibb gótikus épület, az 1689-es tűzvészben megfüstölôdött külcsín kéjes belsôt takar: Kelet perzsaszövôinek pompáján legelészhet a szem (a Kárpátokon túl üzletelô evangélikus szászok keleti netvörkjének hagyatéka) - itt mindent csak a szemnek, a falak omlófélben.[Folytatás] Józsa Márta » Bemutatkozás » A szerző további írásai az EX Symposion-ban:
|
|||||
