[Előző] intenzív elméleti és közös-bulizós
multikulti-tréning után. Mindenkinek olyannyira a mellényzsebében
van a másik megértése, a kulturális türelem és sokszínűség, hogy
néhány napja már a székelyudvarhelyi társadalomtudós-növendék sem
érzi úgy: a román tanársegéd alternatíváit oly módon lehetne a
legegyszerűbben megjeleníteni, hogy választhat: magyar kollégája
bal kezében tartott udvarhelyi vagy a jobbjában kinyitott
csíkszeredai bicskával bosszulja meg rajta Trianont. Utolsó,
didaktikus kérdés az erdélyi magyar diákokhoz: mit tudtok a
románok elôítéleteirôl, ismeritek-e például a magyarellenes
sztereotípiáikat? Hogyne tudnók, hisz közöttük élünk! -
válaszolták a Romániában élô magyar egyetemisták. Az a kifogásuk
ellenünk, hogy mi szorgalmasabbak, becsületesebbek, okosabbak és
tisztábbak vagyunk náluk. Hogy mi nem élünk úgy, mint a
cigányok.
Történet cigányokról
Gábor cigány üstfoltozó volt, legalább
félméteres bajusszal, fekete bársonyzakóval és nagy kalappal.
Nagymamám rosszallása ellenére rendszeres vendég volt nálunk.
Gábor cigány üstfoltozó volt, üst híján beforrasztotta a lyukat a
tejesláboson meg a bilimen. A kinôtt ruháimmal fizettünk érte.
Fazekakat is árult, két pár lyukas talpú cipôt is megkért
darabjáért. Ilyenkor órákig ült törökülésben az udvarunkon, és
mesélt. Nagymamám - zárdában felnôtt, vasutaslányból
társadalmilag fölfelé mobil úrinô - mindig vele ijesztgetett.
Meglásd, ha rossz leszel, hívom a cigányt, aztán elvisz. Nem
rossz ötlet, gondoltam magamban, majd megpróbáltam megalkudni
Gáborral: elvinné-e az új cipômért cserébe a nagyit.
Nem kellett neki. Gábor cigány után, azt hiszem, évtizedekig nem
beszélgettem roma emberrel. Mígnem egy falusi iskolában beás
cigány gyerekek, egymás közt argóként használva anyanyelvüket,
elküldtek a picsába. Nyelvük archaikus román nyelv, a beások
káromkodásaikat az óhazából hozták. Tudok románul - válaszoltam.
Megalkudtunk. Ha járnak iskolába, megtanítom ôket az
anyanyelvükön írni. Percekig tátva maradt a szájuk a döbbenettôl,
amikor a táblán meglátták: tényleg leírható az, amit ôk mondanak.
Azt mondták: most már világosan látják, hogy ôk is olyan
gyerekek, mint azok, akiknek a tanáraik nem tiltották meg, hogy
az iskolában az anyanyelvükön beszéljenek. Úgy érezték, a
balsorsnak vége: nem csak mondható, de írható szavaik is vannak,
a párbeszéd eztán csak szótár kérdése. Meg voltak gyôzôdve arról,
hogy ilyen egyszerű az egész. Mert még nem tudták, hogy a gonosz
a részletekben bujkál.
